Ideál Online Életmódmagazin

Ma 2017. június 28., szerda van. Boldog névnapot Levente és Irén nevű olvasóinknak! Holnap Péter és Pál napja lesz.

Együttalvás

Értékelés:
(0 szavazat)

Együttalvás a babával éjszaka: kiváló vitatéma, amiről mindenkinek más a véleménye. Akik féléves nemalvás után döntenek mellette, azok állítják, hogy nincs jobb ennél, akik még nem próbálták, azok számos érvet vonultatnak fel ellene és akadnak jócskán olyanok is, akiket idegesít a pici az ágyban. De vajon gond-e, ha a baba velünk alszik? Hány éves korig normális és elfogadható az együttalvás? Nem okoz-e pszichés problémákat, mint ahogyan azt a közös ágy ellenzői állítják?

Az elmúlt fél évszázadban az volt a divat, hogy a gyerekeket már korán önállóságra és önálló, külön szobában alvásra szoktatták: a gyerek lehetőleg mihamarabb aludja át az egész éjszakát, mégha mindezt csak sírás árán is sikerül elérni. Az idők folyamán az anyákat sikerült is meggyőzni arról, hogy a folyamatos 10-12 órás alvás a kicsinek elemi szükséglete, enélkül napközben fáradt lenne, neki is az a jó, ha alszik. Ez a gondolkodás azonban nem azért alakult ki, mert a babának valóban ez lenne az érdeke, hanem azért, mert az anyák hamar visszamentek dolgozni és az átvirrasztott éjszakák a munkába járással nem férnek meg egymás mellett.

A csecsemőnek valójában elemi érdeke, hogy minél többet legyen anyaközelben éjjel és nappal egyaránt. Az újszülött éjszaka is megéhezik, hiszen az anyatej hamar kiürül a pocakjából, ezért az életbenmaradáshoz szükséges számára a szopizás. Nagyjából 3 hónapos kor körül ez az igény alábbhagy, és 1-2 nyugodtabb hónap következik, azonban a fogzás időszakában ismét elkezd felébredni a baba, fájdalmas ínye, mozgolódó fogacskái zavarják álmát, az anyatej pedig kiváló fájdalomcsillapító és megnyugtatja, újból álomba ringatja a kicsit. Fél éves kor után a felgyorsult mozgásfejlődés és a világ iránti érdeklődés keltik fel a babát álmából: nem is hinnénk, mennyire megviseli ez a korszak a babát pszichikailag, hirtelen kitárul előtte a világ, mindent lát és hall, de sok mindent nem ért még, a zajok, a zenék, a fények ijesztőek a számára, mindeközben elkezd kúszni és mászni, feláll, mindennap újabb részleteket fedez fel a világból, és ezt a sok élményt álmában dolgozza fel.
9-10 hónapos kor körül rájön a baba, hogy ő és az édesanyja nem ugyanaz a személy, ekkor folyamatosan keresi belünk a kapcsolatot, bújósabb lesz és éjszaka is gyakrabban tart igényt a szolgálatainkra.
A járástanulás időszaka is megviseli a kicsit, hirtelen kitárul előtte a világ, ilyenkor is gyakrabban riad fel álmából.
Két éves kor körül elkezd félni a sötétben, ekkor is fokozattabban igényli, hogy velünk alhasson.

Bizonságos együttalvás
Nem fogok-e ráfeküdni? Nem nyomom-e össze éjszaka? Nem fog-e belegabalyodni az ágyneműbe? Ezek a kérdések sok anyukát foglalkoztatnak és aggasztanak. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy nem fekszünk rá a picire, és nem nyomjuk össze. Vizsgálatok bebizonyították, hogy a kisgyermeke mellett alvó édesanya éberebben alszik és már az egészen apró légzéskimaradást is észreveszi!
Az ágyneműt érdemes jól megválogatni, ha egészen kicsi babával alszunk együtt, akkor ne tegyünk a feje alá párnát, és lehetőleg kellő hézagot hagyjunk a kicsinek a mi párnáink között is, hogy ne tudja aláfúrni magát.

Nem fog rászokni?
Amikor eljön az ideje, a kicsi magától elköltözik majd ágyunkból. Ez az önállósodás része. Néha megkérdezhetjük tőle, hogy szeretne-e saját ágyat kapni, vagy a saját szobájában aludni. Az is előfordulhat, hogy a saját ágy gondolata nem tetszik neki és inkább szivacson alszik szívesen, ettől sem lesz semmi baja, minket viszont megnyugtathat a gondolat, hogy nem eshet le éjjel az ágyról.
Ne lepődjünk meg, ha 2-6 éves kora között gyermekünk olykor vagy rövidebb-hosszabb időszakokon át hajnalban mellénkbújik, ez teljesen természetes igénye a gyermeknek.

Nem fog-e túlságosan kötődni? Nem okoz-e nála pszichikai problémát az együttalvás?
Gyakran hallom ezeket a kérdéseket, és őszintén szólva egyáltalán nem értem őket. A gyermekek természetüknél fogva kötődnek szüleikhez. Szükségük van a kötődésre, hiszen az első években mindent a szüleiktől tanulnak meg, a szüleiken keresztül ismerik meg a világot, a szülők viselkedését, szokásait utánozzák és a biztonságot is a szülők jelentik nekik. Ha elvesszük tőlük az éjszakai gondoskodást, ha hagyjuk magukban sírni őket, akkor megrendül a szülők iránti bizalom. A mindennapokban talán nem fog feltűnni a különbség a szüleivel együttalvó és a sírással alvásra szoktatt gyermek között, ám kamaszkorban, felnőttkorban már biztosan jelentkeznek a különbségek.
Sőt: létezik olyan felmérés, ami bebizonyította, hogy az együttalvó, a kötődésre alapuló nevelés elvei szerint nevelt gyermekek kevésbé lesznek hisztisek, nehezen kezelhetőek!

Mi lesz a házasélettel?
Sarkallatos pontja az együttalvás elleni törekvéseinknek, hogy vajon Apa mit szól majd a dologhoz. Sok szülő úgy szereti szervezni a napokat, hogy a gyerekek korán lefekszenek, az este pedig a szülőké és ilyenkor van idő a házaséletre is. Ezen az együttalvás sem szükségszerűen változtat. Megtehetjük, hogy a picit este a saját ágyába fektetjük és csak akkor kerül át közénk, amikor először felriad, vagy amikor mi is aludni térünk. Az is lehet, hogy a kicsit este a mi ágyunkba fektetjük le, a szexuális életet pedig a lakás más pontján éljük.

A hormonok is segítenek
Kutatások bebizonyították, hogy az együttalvás során az anyai szervezetben nő a prolaktin hormon mennyisége, ami segít mélyebben aludni, és nyugtatóként is hat, így nyugodtabban tudunk viselkedni a fárasztó időszakokban.

Írta: Vida Ágnes

Forrás: kismamablog.hu

További információk

  • Oszd meg másokkal:
Megjelent: 1412 alkalommal
Tovább a kategóriában: « Hétvégi programok

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Baba-mama - Ajánló

  • tőzegáfonya


Hirdetés
Hirdetés

Baba-mama - cikkek

Legolvasottabb - Trend

Legolvasottabb - Pletyka

Legolvasottabb - Szex

Ideál Életmódmagazin

Az Ideál Életmódmagazin nyomtatott verziójának megjelenése 2012-től, bizonytalan ideig szünetel. Amennyiben élő előfizetéssel rendelkezik, kérjük, forduljon a Kiadóhoz.